(részlet)
Egy darabig csak állt felette, és bámulta a földön. Cipője orrával megbökte. Körülnézett, lassan leguggolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Zavarban volt, azelőtt csak a tv-ben látott ilyesmit.
Az ujjai körbefonták a markolatot, majd megemelte. Sietve felállt, de a fegyver nehéz volt; meglepődött, ez a lendületét megtörte kissé.
A fiatal fiú kezébe úgy illett a fegyver markolata, mintha csak méretre készült volna. Beleolvadt a markába, eggyé vált vele. A hideg acél, a pisztoly súlya, a szerkezet precizitása tiszteletet parancsoló volt. Élvezte, ahogy a nehéz vastól megduzzadnak az izmok kamasz, póklábszerű vékony karján. Feltöltötte a fiút, életerőt pumpált bele, magabiztossá tette. Körbeforgatta, nézegette, nagyon tetszett neki. Látta, a tár a helyén van, de nem tudta, hogyan kell kivenni. Lehet, hogy üres?! – gondolta magában.
Úgy döntött, a neten majd megnézni, milyen pisztoly is ez. Miközben a hátizsákjába rejtette, eszébe jutott: lőszer is kell hozzá! De milyen? Honnan vegyen?
Visszavette a zsákot a hátára, és hideg, jóleső bizsergés futott végig a gerincén. A tudat, hogy ott a fegyver a zsákjában. Az övé! Az ő fegyvere, ami biztonságot, erőt és hatalmat ad. Igen, hatalmat! (A zsák húzta a vállát.)
Hatalom! – zakatolt az agyában. – Tekintély! Ez az! Tekintély! – megrészegült a gondolattól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése